Első benyomások helyszíne – előszoba

Rengeteg új építésű lakásban a hely spórolás miatt elhagyják az előszoba tervezését. Sok esetben a bejárati ajtón belépve, rögtön a nappaliban találja magát az otthonunkba érkező személy. Ez bizony kellemetlen perceket is okozhat, hiszen azon túl, hogy rögtön belátnak privát szféránkba, de még a kintről behozott piszkot, sarat, esővizet is a nappaliban szórják szét. Nincs is annál kellemetlenebb, amikor a szobán keresztül kell a vizes esernyőt a fürdőszobába vinni, vagy épp a sáros cipőt a szőnyeg mellé helyezni. Otthona megtervezésekor ne feledkezzen meg egy kényelmes, élhető előszoba elhelyezéséről sem. 

Attól eltekintve, hogy praktikus okai vannak az előszoba létének, még annak berendezése, dekorációja is fontos, hiszen ezzel a helyiséggel szembesül minden otthonunkba érkező. Legyen ez tükre a lakás többi részének, stílusunknak, egyéniségünknek. 

Mindenképpen helyezzünk el benne egy előszoba fogast, melyre a vendégek helyezhetik el kabátjaikat. Az akasztók számán ne spóroljunk, hiszen ki tudja még hányan érkeznek hozzánk egyszerre. Ugyanezen az előszobafalon legyen hely egy zárható szekrénynek is, ahová saját kabátjainkat helyezzük el.  Legyenek fiókos szekrény részek, ahol a cipőpucoláshoz, ápoláshoz szükséges felszerelések, és más praktikus eszközök, mint például zseblámpa, pótelem, stb. kerülnek.

Helyezzünk el az előszobában széket, kis ülőkét, amire ülve könnyen felvehető a cipő, szandál. Lehetőség szerint legyen az előszoba leválasztva a lakás többi részétől ajtóval, így ha még a szobában nem állunk készen a vendégfogadásra, akkor is legyen pár percnyi időnk, míg a vendégek levetkőznek, összekapni dolgainkat. 

Akinek kisállata is van, az gondoljon a sáros tappancsokra, úgyhogy mindenképpen legyen az állatnak törülközője, amivel alaposan át tudjuk törölni egy kiadós séta után. Így nem trappolja végig a lakást koszosan. 

Nagyobb családi házak építésekor érdemes átgondolni, hogy az előszoba helyiség mellé helyezzük el a mosókonyhát vagy legalább egy kézmosó helyiséget. Így a piszkot könnyen le tudjuk mosni a csizmákról, cipőkről.

Az előszobában legyen esernyőtartó, lábtörlő elhelyezve, ez is fontos része a tisztaság fenntartásának. 

Az előszobák ugyan funkcionális helyiségek, mégsem kell csúnyának, elhanyagoltnak lenniük. Tegyük otthonossá ezt a kis teret is képekkel, tükrökkel, kényelmes ülőhellyel, párnákkal. Belépve érezzük meg a ház nyugalmát, az első pillanattól kezdve az otthon melegét sugározza. Használjunk világos színeket. 

Az előszobában ne csak egy piszkos kis helyet lássunk, ahol a sáros cipőkkel belépünk, hanem otthonunk előterét, mely megnyugvás érzését hozza el számunkra. 

Gépi vakolással gyorsan, minőségi belső vakolatot tudunk készíteni az Ön számára. Kérje árajánlatunkat itt.