Júliustól jön a kormány új családtámogatási programja

A "házasság" új értelmet nyer idén júliustól, akkor lép ugyanis életbe a kormány legújabb családtámogatási programja, melynek értelmében azok a házasságot kötött párok, akik gyerekeket is nevelnek, több kedvezményt és támogatást igényelnek, hogy "házasok" legyenek, vagyis hogy saját otthonhoz jussanak. 

A legfőbb változás a korábbiakhoz képest, hogy minden 40 év alatti nő, aki első házasságát köti, 10 millió forintos kamatmentes hitelre válik jogosulttá, sőt lehetőség adódik arra is, hogy a családok használt lakásokra is kamattámogatott hitelt vegyenek fel. 

Az úgynevezett Családi Otthonteremtési Kedvezményt, ismertebb nevén a CSOK-ot július elsejétől lehet majd igényelni, és használt lakások vásárlásához is felhasználható lesz, kamattámogatással. A július elsejét követően született gyerekek után gyerekvállalási támogatás igényelhető - jelentette be sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin.

Az újdonsült házasok gyermekvállalási támogatását minden új gyermeket vállaló, 18 és 40 év közötti nő igényelheti, ha első házasságában él, és rendelkezik legalább 3 év munkaviszonnyal. Ennek lényege, hogy a családok legfeljebb 10 millió forintos kamatmentes, szabad felhasználású hitelhez juthatnak és júliustól kezdődően 3 évig élhetnek ezzel a lehetőséggel.

A törlesztést az első, július 1-je után született gyermek születésekor három évre felfüggesztik, a második gyermek érkezését követően újabb három évre felfüggesztik és a tőketartozás 30 százalékát el is engedik, ha pedig harmadik gyermek is érkezik a családba, a kölcsön hiányzó részét teljes egészében elengedik, így tulajdonképpen vissza nem térítendő támogatásként is számolhatunk ezzel a lehetőséggel. Az államtitkár arról is beszélt, hogyan fest mindez a gyakorlatban: a maximális 10 millió forintos összeget igénylőknek havi 50 ezer forintos részletfizetéssel kell számolniuk, 20 éves futamidővel. Fontos tudni, hogy ezt a támogatást azok is kérhetik, akik korábban kötöttek házasságot és már gyermekük is született, a kedvezményes hitel azonban csak a további gyermekek után igényelhető.

Novák Katalin kiemelte, hogy a CSOK mellé kapható kedvezményes hitelt már használt lakásokra és házakra is fel lehet venni, a kétgyermekes családok 10 millió, a három- vagy többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt kaphatnak az államtól. Fontos változás ezzel kapcsolatban, hogy a használt ingatlanok vásárlására érvényben lévő 35 millió forintos értékhatárt eltörlik (ez korábban a CSOK felvételének egyik feltétele volt).

Júliustól változik a jelzáloghitelek egy részének átvállalása is: a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermek érkezésekor 4 millió forintot, minden további gyermek vállalása esetén pedig újabb egy-egymillió forintot vállal át az anyagi terhekből az állam. (Lényeges tudnivaló, hogy ez a lehetőség a kamattámogatott CSOK-ra is vonatkozik!)

Közvetetten ugyan, ám a bölcsődei férőhelyek jelentős bővítése az ingatlanvásárlásra is hatással lehet, hiszen a kedvező változást szinte az ország minden pontján érezni lehet majd. A kormány tervei szerint a mostani 50 ezerről 2020-ig 60 ezerre, 2022-ig pedig 70 ezerre bővítik a bölcsődei férőhelyek számát.

Kép forrása: William Stitt on Unsplash