Ház vagy lakás – melyik az igazi?

Egyesek úgy vélik, hogy könnyebb és nyugodtabb a családi házban élők élete, hiszen nincsenek közvetlen szomszédaik, és másoktól függetlenül élhetik életüket. Mások szerint azonban jóval kényelmesebb, ha lakásban élünk. A döntéshez számtalan szempontot kell figyelembe venni. Blog cikkünkben ezeket igyekeztünk felsorakoztatni.

Miért lakás?

Aki nem kíván energiát áldozni a tennivalókra, és az ezzel járó stresszre, és központhoz közel szeretne élni, annak érdemes lakásvásárláson gondolkodnia. A tájolás, a strang, az ablakok és ajtók helye fix, az átalakítási lehetőségek és mozgástér korlátozott. Emiatt biztosnak kell lennünk döntésünkben, lehetőleg minden igényünknek feleljen meg a választott lakás. Általánosságban kijelenthető, hogy lakásban élni kisebb kiadásokkal jár: a lakásfenntartási költségek javarészt alacsonyabbak, és ritkábban kell számolni váratlan javítanivalókkal, kellemetlen meglepetésekkel. A fázósak is elégedettek lesznek: a körbefűtésnek hála sohasem hűl ki teljesen a lakás. Átalakításkor kevéssé kell számolni elavult építőanyagokkal (pl. azbeszt). Ha gond adódik a lakókörnyezetben, a gondnok vagy egy szomszéd elérhető, szinte sosem vagyunk egyedül. A csodálatos kilátás tovább növelheti a lakás értékét.

Több szabadság, több feladat

Aki menekül a város forgalmától, vagy egyszerűen függetlenebb életet választ, vállalva az azzal járó többletterheket, annak ideálisabb házvásárlásra adni a fejét. A család gyarapodása, a kert és a nyugalom igénye is efelé tereli az embereket. A legnagyobb vonzerőt a közvetlen zöld környezet jelenti; a kertészkedés sokak számára mentális és fizikai kikapcsolódást nyújt. A kert kimondottan áldás a gyermekes családoknak, sőt, a háziállat-tartáshoz is kedvező. Egy ház jóval kreatívan alakítható, bővíthető. A szomszédok ugyan távolabbra kerülnek, de a „vidék zaját” itt is megtaláljuk. Ezt az életmódot az önállóság jellemzi: lakóközösség hiányában senki sem korlátozza vagy befolyásolja jelentősebben a mindennapokat. Hatalmas előny az igény szerinti önellátás lehetősége, ezzel a kiszolgáltatottság minimálisra csökkenthető. 

Kockázatok

Ha megkérdeznénk a lakásban élőket, mi az, ami leginkább zavarja őket, tízből kilencen a szomszédságot említik. Ez visszafelé is igaz: illik tekintettel lenni a többi lakóra, s ez némileg korlátozhat bennünket. A lakások közti strangok, vékony falak remekül vezetik a zajt. Az apró réseken keresztül az élősködő rovarok, a szellőzőnyílásokon keresztül pedig az ételszag is könnyen terjed. A problémák általában nem elszigetelten jelentkeznek: közösségi megoldást igényelnek, mely sok esetben vontatottá válik. És ne felejtsük el, hogy ha zöldbe vágyunk, bizony útra kell kelni. Minimum a legközelebbi parkig…

„A ház sosincs kész – mindig van mit csinálni!” Igaz a mondás. A ház, a kert mindig tartogat kiadásokat, a jelentős fenntartási költségekről nem is beszélve! Előfordulhat, hogy kemény telek esetén sakkoznunk kell vagy a számlákkal, vagy a fűtési módok variálásával. Nem árt, ha legalább az egyik családtagnak van némi affinitása a problémamegoldáshoz, barkácsoláshoz, szereléshez – ezzel jelentős összegeket, valamint időt lehet megspórolni. 

A piszkos anyagiak?

Vásárlás szempontjából ma már nem állja meg a helyét a régi elmélet, miszerint a ház drága, lakást pedig olcsón is lehet kapni. Reális cél lett a központtól távolabb épült ház megvásárlása, hiszen egy nagyvárosi, több szobás lakás ára közel azonos szinten van egy agglomerációban elhelyezkedő házéval!

A választásban az anyagiakon túl tehát lényegesebb szempont, hogy pontosan milyen életmódot álmodtunk meg magunknak. Ez összetett kérdés; mindenkinek ajánlatos előrelátóan és aprólékosan átgondolni, mire vágyik hosszú távon. Ha pedig megszületett a döntés – mindent bele a megvalósítás felé!